Mátra Maraton, Riczu Imre Emlékverseny

A hétvégén két helyszínen is versenyeztünk. Montisaink a Mátra Maratonon vettek részt aminek a versenyközpontja az idei évben átköltözött a Mátraszentistváni Sípark területére. A Mátra mindig is az egyik legnehezebb állomása volt a Top-Maraton sorozatnak, nos ez az idei évben sem változott semmit. A szervezők találtak is egy jó szlogent ami a rajcsomagban található pólókon is díszelgett:
"A Mátra nem az a hely, amit csak meglátogatunk. Ide versenyezni jövünk!"
A versenyen Homonnay András közép távon Master 1 kategóriában az előkelő 6. helyen végzett, ami jó előjel a jövő szezont illetően. Kámán Krisztián rövid távon felnőtt kategóriában a 7. Kámán Csaba Master 2 kategóriában a 10. helyen végzett.

A gyerek csapat egy része vasárnap Törökbálintra látogatott, az V. Riczu Imre Emlékverseny gyerek betétfutamán vettek részt, aminek különlegessége volt, hogy eredménytől függetlenül, minden gyermeket egyformán értékeltek, befutóéremmel, és az egyik főtámogató jóvoltából egy plüss Riska tehénnel lettek gazdagabbak. Hogy a kalóriapótlással se legyen gond, mindenkit megvendégeltek innivalóval, valamint szinte korlátlan jégkrém fogyasztással.
Az amatőr futamon egy 6.3 kilométeres teljesen lezárt körpályán 9 kört kellett a mezőnynek teljesítenie. A pálya nyomvonala végig a településen belül haladt, így egy izgalmas, látványos pályát sikerült kialakítani, példaértékű versenyközponttal, szurkolói lelátóval.
Felnőtt csapatunkat Kömöz Róbert képviselte, aki a Master 2-es kategóriában a 20. helyen ért célba.

Mátra Maraton eredménylista
Riczu Imre Emlékverseny eredménylista

Comments are closed.