Verseny-verseny hátán…

Crosskovácsi, Keszthely, WadkanZ Trail, K&H FM.....

Annyi minden történt az elmúlt két nap alatt, hogy nem is tudom, hogy hol kezdjem. 🙂
Szombaton a montis csapat Nagykovácsiban járt a Crosskovácsi Maratonon, ahol is egy hihetetlenül gyors pálya várt rájuk. A verseny szervezésére, lebonyolítására nem lehet panasz, egyedül a Közép és a rövid táv rajt időpontját kellene egy kicsit jobban széthúzni.

Évek óta  visszatérő probléma, hogy hiába van 10 perc a két táv rajtja között, az első emelkedőn rend szerint a rövid táv eleje hátba csapja a közép táv végét, ahol valljuk be, leginkább a túrázó csoport szokott tekerni. Illetve, ha tekernének az nem is lenne gond, de leginkább tolják felfelé, természetesen az ideális nyomvonalon, mert nekik ott a jó. Az, hogy mögöttük, a teljes rövid-táv élmezőnye, meg szív miattuk, az nem gond. 🙂

Visszatérve a versenyre. A pályát a szervezők nagyon jól rendbe rakták, a felvezető körön a nyomvályús, köves részeket teljesen ledózerolták,  a pálya többi részén is igyekeztek a nagy nyomvályúkat eltüntetni. A Crosskovácsi mindig is egy "etalon" verseny volt és erre a névre most is rászolgált.

Ismét nem kell szégyenkezni az eredményekkel. 🙂
Rövid-táv:
Herenik Katalin - Master1 - 4. hely
Kámán Krisztián - Felnőtt 6. hely
Kámán Csaba -  Master2 11. hely
Kömöz Róbert - Master2 13. hely
Szabó Miklós - Master1 29. hely

Közép-táv:
Cser Attila - Master1 - 5. hely
Homonnay András - Master1 -  8. hely

Triatlonosaink szombaton a Közép-távon, míg vasárnap a Sprint-távon álltak rajthoz a Keszthely Triatlon versenyen. A Keszthelyi verseny hasonlóan a Crosskovácsohoz az egyik legjobb (ha nem a legjobb) szervezésű és lebonyolítású triatlon verseny Magyarországon.
A vasárnapi sprint-távú versenyen állt rajthoz Simó Karcsi akinek ez volt élete első triatlon versenye, amihez külön gratulálunk!

Az eredmények:
Közép-táv:
Kömöz Gergely - 4:49:52
Zakariás János - 4:58:20
Pálos Gábor - 5:10:11
Németh Róbert - 5:30:29

Sprint-táv:
Simó Károly - 1:50:14

Hogy ne maradjunk futás nélkül hétvégére, Cser Attila a Crosskovácsi közép-távjának teljesítése után este még elment egy kicsit "wandkankodni", a WadkanZ Trail terepfutó verseny középtávjára, ahol fantasztikus eredménnyel abszolút 2. helyen ért célba!

Zakariás János a szombati féltáv után levezetésként lefutotta a K&H félmaratont, nem is akármilyen idővel, 1:38:15 alatt.
Ezzel befejezte a Félmaraton-mániát is így örömmel vehette át az ezért járó érmet is.

Comments are closed.