Volt itt minden, mint a majálison…

Kicsit megcsúsztunk a beszámolók készítésével, ezért most gyorsan lássuk is mik történtek az elmúlt hetekben. 🙂
Augusztus 19-én Tatán rendezték meg az OldLakeMan féltávú triatlon versenyt amin csapatunkból Németh Robi indult és 5:36:30-as idővel teljesítve, a kategória 13. helyen végzett.

Augusztus 27-én szintén Németh Robi vett részt a Zagyvamenti (futó) Maratonon, amit 3 óra 29 perc alatt teljesített és az abszolút 2. helyen ért célba.


Ezen a napon rendezték meg a BudapestMan olimpiai távú triatlon versenyt is amin két versenyzőnk állt rajthoz. Zakariás János 2:24:46, (kategória 8. hely) Albert Attila pedig 2:38:27 (kategória 36. hely) alatt teljesítette a távot.

Szintén augusztus 27-én rendezték meg a Top Maraton sorozat utolsó állomását a Mátra Maratont. Idén két szóval lehetett jellemezni a pályát, meleg és köves. A Mátra maratont szeretjük is és utáljuk is.
Miért?
Az egyik legszebb tájon van a pálya nyomvonala kijelölve, kellően technikás és helyenként nehéz is a pálya.
Pont emiatt a nehézsége miatt van, hogy annyira nem is szeretjük. A hazai maratonok közül ez az egy olyan pálya van, ahol bizony-bizony helyenként tolva szoktunk egy-egy részt teljesíteni.

Szombaton a gyerekversenyen  a Cser lányok indultak és ismét szép eredményt értek el, Cser Antónia a harmadik helyen végzett.
Vasárnap sem maradtunk érem nélkül Kámán Krisztián a Rövid távon felnőtt kategóriában szintén a harmadik helyen végzett.
Ezzel a 2017-es Top Maraton sorozat befejeződött, várjuk az összetett eredménylistát!

Eredmények:
Gyermek verseny:
U9
Cser Antónia - 3. hely
Cser Szonja - 7. hely

Rövid-táv:
Kámán Krisztián - Felnőtt 3. hely
Kámán Csaba -  Master2 11. hely
Kömöz Róbert - Master2 24. hely
Szabó Miklós - Master1 36. hely

Közép-táv:
Cser Attila - Master1 12. hely

Hivatalos eredménylista

Comments are closed.