XV. Specialized Szilvásvárad Maraton 2016. 05. 29. – Kömi beszámolója

Speci maraton Szilvásvárad

Na szóval, ismét jól elmaradtam idén a versenybeszámolók írásával, most megpróbálom összeszedni azokat a gondolatokat amik még a fejemben vannak (Nem biztos, hogy még mindenre  emlékszem, sajnos így van ez 40 felett. :-))) )

Kezdem a XV. Specialized Szilvásvárad Maratonnal, mert ez a legfrissebb emlék. Péntek délután 6 óra után indultunk útnak miután az autót és a lakókocsit megtömtük mindazzal a szükséges földi jóval amire két napig szükségünk van az életben maradáshoz. Úti célunk a Szilvásváradi Hegyi-kemping volt. A tervezett időnek megfelelően este 10 óra után pár perccel érkeztünk meg, ahol is kellemes meglepetés ért bennünket, a kemping Zárva volt, mivel átépítés alatt áll. Amikor három gyerkőc ül a kocsiban mögöttünk nyűgösen, fáradtan, ez nem valami jó dolog. Mit volt mit tenni, intenzív okostelefon nyomkodásba kezdtünk, hogy hová tudunk ilyenkor menni. Az egyetlen elérhető kemping Szarvaskőn volt, így fordultunk vissza. Szerencsére itt tudtak fogadni minket, így 11 óra után nem sokkal már letalpalva állt a lakókocsi. A gyerkőcöket nem kellett sokáig altatni. 🙂
Szombaton délelőtt betuszkoltuk a csapatsátrat és a gyerekek bringáit a kocsiba. Irány újra Szilvásvárad! Gyors körtelefonálás kinek vegyük fel a rajtcsomagokat, majd miután ez megvolt beneveztük a gyerekeket is a délutáni Titán Kupára. Felállítottuk a csapatsátrat, ugráló váraztunk, pónin lovagoltunk, terepjárót vezettünk (köszi Seti! 🙂 ) Persze nem mi, hanem csak a gyerekek.

A gyerek versenyen kicsit meglepetés volt, hogy nem volt U5 kategória csak U7 ami két 500 méteres körből állt a rajt-cél területen. A rajtceremónia tisztára úgy zajlott mint a nagyoknál. UCI bíró által név szerint beszólítva mindenki egyesével. Egy gond volt csak, hogy a kicsik voltak elől a nagyok hátul. Nos lefordítva ez azt jelentette, hogy a gyorsak voltak hátul a lassúak elöl. Nem a legszerencsésebb megoldás. Sípszó és indulás. Abi és Lujzi az első sorból szépen elindultak, de Samu a hátsó sorban kicsit beragadt, az előtte lévők nem tudtak elindulni, neki pedig nem volt helye elmenni közöttük. Lujzit az első kanyarban fellökték neki sajnos véget ért a verseny. „Aranyos” volt, hogy nem azért sírt mert elesett, hanem azért mert nem tudott versenyezni pedig Ő annyira akart. Abi a lányok között a 4. helyen ért be. Akik előtte voltak jóval idősebbek voltak nála. Samu a fiúk között az 5. helyen ért célba, sajnos hiába nyomta neki végig keményen a beragadást már nem tudta ledolgozni. Este nem kellett őket túl sokáig altatni....

Vasárnap 8-ra már a csapatsátornál voltunk és készültünk a versenyre. Szép lassan mindenki megérkezett. A szokásos tülekedés elkerülése miatt már a hosszútáv rajtja után elkezdtünk a célterületre beállni, de ez az egész megint nem működött valami jól. Ahhoz, hogy a mezőny elejéről rajtoljunk már jó háromnegyed órával a rajt előtt be kell állni. Most sem volt ez másképp, így viszont temérdek időnk maradt beszélgetni a rég nem látott barátokkal. Elrajtolt a közép táv és megkezdtük a felsorakozást. A mellettem álló sporttárs sajnos behúzta elém a bringáját, és kicsit lestoppolt emiatt már megint sikerült eléggé hátulról indulnom. Csabi és Anikó jó 5 méterrel voltak előrébb nálam....

Jó 10 perce aszalódtunk már a tűző napon amikor felhangzott a sípszó és a „Fire”. Hát elkezdődött. Egész jól elindultunk, de a kapu már megint megfogott minket itt szinte megálltunk. Most jól jött a technikai edzéseken sokat gyakorolt „állj meg egy helyben lábletétel nélkül” mert nem kellett kilépnem a pedálból. (Köszi Buru! 🙂 ) Jobbos kanyar kiértünk az aszfaltra, indul a lassúrajt jóval 30 feletti tempóval, majd elengedtek minket, indult a móka. Az aszfalton végig előztem sokszor az út mellett a murván. Jött a balos kanyar majd elkezdtük a mászást.

Igazából ez egy viszonylag unalmas szakasza a Szilvásnak. Jó 7 kilométer hosszan mászás a 3-5%-os széles aszfalton. Erről csak pár adat: 170-es átlagpulzus, 19,3-as átlagsebesség, végig nagytányéron.

Furcsa volt, hogy nemsokkal a kilátó után hátbacsaptuk a közép távot, pedig negyed órával előttünk indultak... Itt az aszfalton folyamatosan előztem, lassan kezdtem felérni a mezőny elejéhez. Az első terepes mászásra úgy fordultam rá, hogy tiszta volt előttem a terep, tudtam a saját tempómban menni. Itt már bizony a közép táv vége szép hosszú sorban tolta felfelé, természetesen az ideális nyomvonalon, hogy nekik kényelmes legyen. Mire kezdtem belejönni a mászásba, már ismét kint voltunk az aszfalton. Nem sokkal később olyan érzésem lett, mintha egy féreglyukba kerültem volna, mert egyszer csak fent voltam a pálya tetején, jött az enyhén hullámzó szakasz.

13320752_595358243957707_302196327118413334_o

Elég sűrűn elkövetem az a hibát, hogy az első mászás után kicsit kiengedek és a síkon nem nyomom meg úgy ahogy kellene. Most itt nem így volt, nyomtam neki ahogy bírtam. Folyamatosan voltak előttem a pályán így megvolt a motiváció a tempós haladáshoz – le kell vadászni őket- csak ez járt a fejemben. Az első frissítőpont után megfogható távolságon belülre került egy 4 fős boly akikre szép lassan felértem, majd egy aszfaltos részen tempót váltva otthagytam őket. Nagyon nem tudtam meglépni tőlük, a következő lejtőn megfogtak és visszaelőztek. Most jól jött a sok outizás, beálltam mögéjük szélárnyékba és raktam rájuk a kereket. Ennek meg is lett az eredménye, a következő lejtőn kibújtam mögülük és ing-gatya tempóban kezdtem el nyomni neki lefelé.

Azt tanította Buru, hogy akkor jó a kanyarsebesség, ha csúszáshatáron van a bringa. Hát itt párszor ott volt, de sikerült megfogni. A következő emelkedőn már nem voltak mögöttem, de nem pihenhettem. Lassan jött a következő lefelé a szerpentinnél még belső íven a kanyart kicsit levágva előztem aztán hipp-hopp már a híres köves szurdokban találtam magam. Eddig ez mindig mumus volt, a nedves kövek és levelek miatt amin folyamatosan csúszkált a bringa eleje és hátulja is. Most teljesen száraz volt, ideális egy kis csapatásra. Az órára nem mertem ránézni milyen tempóval jöttem lefelé, minden energiámat lekötötte, a kövek közötti száguldás. Ennyi volt? Ez volt az első gondolatom amikor leértem az aljára. Tök jó, nem jöhetek le még egyszer? 🙂

Jött a következő lejtős szakasz a Katonasírokig aminek a felső résza a kövektől rázott rendesen, majd jobbos kanyar, irány a cél. Ez a végjáték a versenyen egy 5 kilométer hosszú lejtő. Tavaly ennek a tetejénél egy pillanatra kihagyott a koncentrációs képességem aminek az lett a vége, hogy kicsúszott alólam a bringa én pedig közeli ismeretséget kötöttem egy fiatal tölgyfa törzsével. Most minden tartalékomat összeszedve az utolsó idegszálaimmal is erre a szakaszra koncentráltam. Hihetetlen jól ment a lejtőzés, mögöttem eléggé nagy üres tér volt, nem tudott senki felérni rám. 4 kilométer, láttam a sárga táblát, majd nem sokkal ezután a láncom ledobta magát a nagytányérról kifelé. A ku*va életbe, b*ssza meg! 40 környéki tempóval mentem lefelé, én most nem fogok megállni, gurulok ameddig tudok. 2 kilométert tettem meg így, de kicsit lankásabbá vállt a terep meg kellett állnom. Satufék, kihúzódtam az ideális ívről, teszem vissza a láncot, persze, hogy beakad, nehogy már simán menjen. 1, 2, 3, 4, 5, 6, pontosan 6-an előztek meg amíg szereltem. Ódor Jani is ott hagyott, akit pedig legalább 10 kilométerrel ezelőtt előztem meg. Minden oké? Kérdezte. Persze, csak leesett a láncom....

Felraktam, visszadokkolás a pedálba, nyomás szemgúvadásig. Látom őket magam előtt de nem tudok felérni rájuk előttem vannak jó 30-40 méterrel. Vége van a hegyi útnak, jön a jobbos kanyar. A kanyar előtti részen 55 fölött volt a sebességem, satufék, csúszik a hátsó kerék, még hallom az elismerő megjegyzéseket a nézőktől...

A vasúti sín felett szerintem nem érintettem a talajt simán átrepültem fölötte. 🙂 Be a parkolóba, Ódor Janiék előttem 15 méterrel. Csiki-csuki a célterületre, utolsó energia morzsák kifacsarása, két versenytársat még utolértem a cél előtt, de Janit már nem tudtam megfogni. Beestem a célba, satufék, lihegés...

A hivatalos időm 1:43:17 lett ami 2 perccel jobb mint a tavalyi és „csak” 12:46-ot kaptam a kategória győztes Kefétől, ez pont 2 perccel kevesebb mint tavaly. Ha ez a tendencia folytatódik, 7 év és megfogom. :-)))

Master 2 kategóriában a 15. helyen, abszolútban az 55. helyen értem célba.
Annak ellenére elégedett vagyok az eredményemmel, hogy a rajtnál megint sikerült elbénáznom a beállást és bejött a lánc miatt a technikai probléma is. A kettő együtt legalább 2 percembe került, de ez van. Most számolgathatnék, hogy mi lett volna akkor, ha, de ennek nincs értelme....
Ez volt eddig a legjobb Szilvásvárad Maratonom!
Végezetül szeretném megköszönni edzőmnek -saját magamnak- a felkészítést, úgy tűnik működik a dolog! 🙂

No Comments Yet.