IronKids 2016 – Anikó beszámolója

_20160805_083704

A program után mindenképpen írni akartam pár gondolatot. Azonban ha nem állok neki azonnal, lehet el is marad a beszámoló. Most csak adtam pár napot téma átgondolására, és valóban, már tejesen másképp látom az eseményeket. Nem fogom levonni a tanulságokat, az olvasóra bízom ezt, abban a reményben, hogy a szervezők közül is megtalál legalább egyet.

Rutinos versenyrésztvevőnek számítok, annak tartom magamat. Ez talán a könnyebbik oldal. Azonban ez egy szolgáltatás, üzlet. A résztvevő fizet, amiért lehetnek jogos elvárásai is. Szerveztem már pár eseményt is, igaz néhány tíz és nem néhány ezer embernek, azonban vannak alapvető dolgok, keretek amik állandóak. Kell egy jó ötlet vagy alkalom, helyszín, és nem utolsó sorban elegendő pénz. Eddig rendben van írásom tárgyát képező esemény is.

És most jön a fő szempont, a célközönség. Jelen esetben gyermekekről, egészen kicsi óvódáskorú gyermekekről beszélünk. És azt hiszem itt hibáztak a szervezők. Ha ennek a korosztálynak szervezünk programot igazából nem őket, hanem szüleiket szólítjuk meg. Szerencsés esetben apa és anya egyetértésével vesznek részt az eseményen. Mert ugye egyetértünk abban, hogy egy ötéves gyermek nem nevez, regisztrál egy olyan honlapon, amit nem tud elolvasni. A nevezési díjat sem fizeti be sem bankkártyával, sem készpénzzel. És ez igaz akkor is ha youtube videókat már egy éves kora óta önállóan néz anya vagy ad abszurdum a saját tabletjén.

Szerencsére elég sokan gondolták úgy, hogy igyekeznek egy élményt adni a picinek evvel a versennyel, kipróbálhatják a futás örömét. Jómagam örültem neki, mert szünidő is van, süt a nap, régóta szeretném közelről látni ezt a nagyszabású eseményt, így pénteken dél tájban felkerekedtünk a házunktól kerékpárral, megcélozva a Kopaszi gátat.

Előzmény azért volt. Feltettem a kérdést mindhárom óvódáskorú gyermekemnek: akartok e versenyezni futásban? A lányok akartak, fiam nem. Persze tudják mi az a verseny, voltak már néhányon, ami hol jobban hol rosszabbul sikerült. Az odaúton 20 km várt ránk. Szerencsére Érdről majdnem végig lehet járdán, kerékpárúton ide eljutni. Ahol egyik sincs, iparterületen vezető szinte forgalommentes közút van.

Zökkenőmentes volt a bejutás. Öt kilométerenként tartottunk pihenőt. Volt ebben játszótér Budafokon, fagyi a Vasmacskában, Duna party megálló is. 2:35 perc alatt tettük meg a távot. Nagyfiam ügyesen közlekedik, nem jött zavarba a budai közlekedési lámpás részétől sem. Azonban ajánlom minden kerékpárosnak, ha pici gyereket lát két keréken gondoljon arra, hogy bármire képes, akár hirtelen megállásra is az út közepén, látszólag minden ok nélkül. Szerencsére egyre többen tudják ezt, és e szerint manővereznek a kerékpárúton is. Tanulóbicajosok ők, de hát mindnyájan kezdtük valahol.

DSC_1524

Nagyon meleg volt, mire négy órára beértünk. Lepakoltuk a bicajokat az árnyékban,a gyerekeket is leültettem, elindultam nevezni. Sajnos a lányok korosztálya betelt. Azonban azt nem tehettem meg, hogy ilyen hősies út után közlöm velük, nem lesz verseny. Neveztem őket egyel magasabb korosztályba, lesz ami lesz. Ez igazából játék. Szerintem. Kaptak technikai pólót, Lego figurát, belépőt a kedvenc fedett játszóterükre. Ez az ajándék érdekes. Egy fizető gyerek mellé jár egy ingyenes belépő. Aki egyke? Na mindegy, a szándék a fontos.

Kényelmesen elkészültünk az öltözéssel, rajtszám felvétellel. Iszonyú meleg volt, nem akartam, hogy még negyed órát a tűző napon ácsorogjanak, nem volt cél az első sorból rajtolni. Voltak sokan, akik nem így gondolták. Felfedeztük a kísérő programként felkínált lehetőségeket. Volt bőven. Az ugrálóvárba, mint örök kedvenc, ekkor még nem tudtak bemenni, olyan nagy volt az érdeklődés.

Eljött az öt óra, rajtolni kell. Semmi info. Semmi hangosbemondó. Kerestem a tömegben a rajt helyszínét, meg is találtam nagy nehezen. Rengeteg gyerek és még több felnőtt.
Párat megkérdeztem:
- A szülők is futhatnak?
- Nem.
- Akkor minek állnak itt?
A lányok alig tudtak bemenni. Abinál volt egy kis megtorpanás a tömeg láttán. Lujzi támogatásával bevetette magát végül. Eltűntek a szemem elől. Itt éreztem, nem lesz ennek jó vége. Körülöttem páran sírva kapaszkodtak valamelyik szülő nyakába, nem akarták elengedni a biztonságot adó kezet. Nos szerintem ebben az esetben nem kell erőltetni, és beállni mellé, akadályozva ezzel olyan piciket akik meg elég vagányak ahhoz, hogy menjenek. Ezt vártam volna, hogy a szervezők intézik, nem engednek be csak kis versenyzőt a rajtzónába, nem engedik, hogy ostoba felnőttek másra nem gondolva tapossák össze a pici gyereket.
Mert ez történt.
Közben a hangosbemondó néma.

Végigértek valahogy a 300 méteres pályán, mire vissza tudtam verekedni magam a nagy számú tépelődőn. A célterület lekerített, nem enged be a biztonsági őr, csak akinek kék karszalagja van, vagy azt sem. Rádión várja az utasítást, segítséget. Nem irigyeltem, ahogy próbált szembeszállni a felbőszült szülőtömeggel. Elfelejtették mondani a regisztrációnál, a szalag azért van, hogy ezzel be lehet menni a gyermekért. Jó ötlet egyébként. Hangosbemondó pedig továbbra is néma. Kordont bontok én is, már egyre feszültebben keresem a lányaimat a tömegben. Felszaladtam egy magaslatra, onnan meglátom őket, amint szomorúan kapaszkodnak a kerítésbe, és néznek arra a pontra, ahol elváltunk. Megvannak, mindenki boldog. Elviszem őket a befutóéremért, ennek nagyon örülnek, csillogó csecse becse.

A nagy tolongásban elvesztettem azonban Samut, aki nem indult a futamon. Lányokat elvittem a játszósátorba, megbeszéljük, hogy innen nem mennek sehová amíg vissza nem jövök. Samut egy bokor alatt találtam, keservesen sírt. Ott lehetett már jó ideje, de senki nem kérdezte tőle hol van anya, mi a baj. Érdekes. Ölbe veszem, megnyugszik. Irány a játszóház.

Nagyon ügyesek voltak mindhárman. Ha elvesznek, ott kell maradni ahol utoljára együtt voltunk. Anya majd jön. Ösztönösen tudták ezt. A Lego sátorban aztán jót játszottunk, megnéztük a Dunát, végre be tudtak menni az ugrálóvárba is. Szereztem vacsorát finom chips és kolbice formájában. Apával megbeszéltük, hogy majd elénk jön autóval, a haza utat még nem bírnák ki.

DSC_1497

Megkérdeztem néhány általam kompetensnek gondolt embertől mikor és hol lesz a tombola, de nem tudták megmondani. Nekem ez annyira nem fontos hogy mindenáron ott legyek, de valakinek lehet. Talán ezért fizette be a 10 EUR+8% részvételi díjat.

A lányok annyit mondtak jó volt, csak rövid. Mármint a futópálya.

No Comments Yet.