IRONMAN Austria-Kärnten – Kömöz Gery beszámolója

Újra Klagenfurt, zsinórban harmadjára lettem Ironman ezen a pályán. Nagyon vártam a versenyt, sokan indultunk együtt Barátok ezen hétvégén, nagyon jó élménnyel lettünk gazdagabbak mindannyian. Lesz miről értekezni majd a téli hajnali úszóedzések után a Cserpesben.

Az előző évekkel ellentétben egy nappal korábban, csütörtökön érkeztünk meg Klagenfurtba, hogy ne legyen nagy rohanás a verseny előtt, tudjak pihenni is. Ez csak részben jött össze, a szombati napom egy nagy rohanás lett végül. Eszter és Andi is versenyzett szombaton, mindketten gyönyörűen mentek, egyéni csúcsot futottak, Eszter ráadásul megvédte tavalyi második helyét.
Voltak a fejemben tervek, álmok, hogy milyen időt szeretnék menni, hogy mire lehetek képes. Nagyon jó erőben voltam, jól sikerült a felkészülés (köszi Garas Attila), de ezen a versenyen ez most nem jött ki tökéletesen. Hosszú egy ilyen verseny, itt bármi megtörténhet, és meg is történt. Az úszáson a mezőny elejével rajtoltunk el Imre Szandi és Sándor Kőváritársaságában. Mivel a víz nagyon meleg volt, így neoprént nem lehetett használni. Helyette egy SwimmSkin-t vettem fel. Vazelinem nem volt a rajtnál, így nem kentem be a kényes részeket. Kerestem a lábvizeket az úszáson, jól éreztem magamat, jól haladtam. 3000m környékén jött egy kis holtpont, már a csatornában úszva, itt már elegem volt a pancsolásból. 1:11:00 idővel jöttem ki a vízből, ami neoprén nélkül nekem jónak számít. Az úszóruha viszont teljesen szétszedte mindkét hónom alját. Gyönyörű seb volt rajtuk égő fájdalom kíséretében. "Gyors" depó és irány a bringa. Ezt vártam a legjobban. Új pálya, elvileg gyorsabb is, itt szoktam a legjobban menni, sokat előzni. Ezzel szembe 140km környékén széttörtem volna a cuccot magam alatt, eladtam volna minden felszerelésemet, káromkodtam a lejtőkön és kimondtam, hogy soha többet nem indulok ilyen f@szságon. 20 percenként kellett volna ennem 25g szénhidrátot, és rengeteget inni. 40 percig nem volt gond, de utána a hasam azt mondta, köszi, ő ilyen szintetikus sz@rt nem kér többet. Bár a tempó rendben volt, a pulzusom a béka segge alatt volt, nem bírtam erőt és lendületet tenni a bringába. Senkit nem előztem meg, és folyamatosan mentek el mellettem. Az átlag szerint 34 km/h felett voltam, ami a tervezett tempó volt, de érzésileg ez most nem az volt, amit vártam. Enni nem tudtam, a táv lassan fogyott, tudtam ebből fejreállás lesz. Áttértem a gél frissítésre, azt könnyebb bevenni, hamarabb túl vagyok rajta. Egy macskaköves óvárosi szakaszon azonban a tervezett frissítésem fele leszakadt a bringáról. 2 szelet és 2 gél repült le. Meg nem állunk, semmi gond, eszünk banánt a frissítőkön. Ebből viszont 10cm hosszú, fű zöld példányok jutottak nekem, semmi ízük és cukor tartalmuk nem volt. A szurkolók csak söröztek, grilleztek a pálya mellett, már azon gondolkoztam megállok egy falatra. 93km-nél mentünk át a versenyközponton, kérdeztem a legjobb szurkolói csapatot a világon (Katalin FranciaSzilvia KőváriLiliána Bartóki, és a többiek akik nem FB felhasználók), mennyire vannak a többiek előttem, megkaptam "nagyon sokra", igazán motiváló választ. Utáltam az egész bringát már. Kiszámoltam, hova mehet el nyaralni a család, ha eladom az egész cuccot. 100km környékén leszabályozott egy bíró, mert eldobtam egy banánhéjat a pálya mellett, a következő ilyenért kizár. Mosolyogva bólogattam, magyarul elküldtem egy másik vidékre. 140km környékén farkas éhes voltam már. Erőltettem a megmaradt szeleteket, de nem estek túl jól. Dél körül jártunk, nagyon melegem volt, de a távolban megjelent egy csinos fekete felhő, a szél feltámadt. Azon szurkoltam, hogy a bringáról érjek be valahogy az armageddon előtt. 5:34:00 lett a vége, ami 15p volt lassabb, mint amit szerettem volna. Itt már tudtam, marad a tisztes helytállás, PB ebből nem lesz. 
A depóban próbáltam rendbe szedni a gyomromat és a szénhidrát raktáraimat, kisebb sikerrel. A futás eleje a gázokról és a szélről szólt. Kegyetlen vihar készült, a kordonokat borította fel előttem a szél, én meg hátulról nyomtam a szelet folyamatosan a gyomromból. 2 km után az eső is megjött. Olyan igazi ömlő formában. Bokáig ért a víz a futópályán néhol, a cipőm cuppogot, én meg a hasammal kűzdöttem. 4km környékén értem utol Sancát és előztem meg. Nagyon szépen mozgott, remekül ment. 10km környékén pedig jött a világ legjobb szurkolótábora, Andi, Eszter és a Barátok. Az összes hozzátartozó, barát mindenki egy kupacban. Bár utólag elmondásuk szerint szarul néztem ki és zöld voltam (így is éreztem magamat), nagyon örültem nekik. Frissítőről frissítőre haladtam, egyenletes tempóban, jól esett a futás, a pulzusom is szépen lent volt. Az ömlő esőben nedves szivacsot kínáló frissítős önkéntest jól kiröhögtem, és haladtam szépen előre. 22km után vettem be a 150mg koffeint tartalmazó csodaszert,Róbert Németh véréből készült kivonatot, a mágikus Nytrot, aminek a célig kellett volna tolnia. Meg is tolt rendesen, 2 km után imádkoztam érjem el a következő ToiToi-t és az legyen üres. 200m-100m-10m a ToiToi foglalt. Majd az égiek megkegyelmeztek, mire odaértem, pont kinyílt az egyik ajtaja. Egy laza 8 percet elidőztem odabent lebegő ülésben, a maradék frissítőm a két évvel korábbi módon beleesett az emésztőbe. Külön élmény volt a nedves ruhát visszarángatni magamra. Innentől kezdve viszont kinyílt a világ, gyönyörű lett minden, a nap is kisütött. Megkönnyebbülve vágtam neki az utolsó 10km-nek. Sancát újra megelőztem, aki a kis megállásom után újra elém került. Fogytak a kilométerek, "5-4-3-2-1km és itt a pizza" (akiknek szól ez, azok tudják mit jelent ez 🙂 ). Befutó célegyenes, öröm boldogság. 3:53:00 lett a "maraton", ami a vihar miatt evakuált célegyenes miatt 800m-el rövidebb volt. Összességében 50mp-el voltam lassabb mint egy éve. Van ettől jobb és rosszabb időm is, de nagyon boldog voltam. Dolgoztam érte, kűzdöttem, befejeztem, nem adtam fel. A verseny után Eszter egyik első mondata volt: "Apa, én is szeretnék majd Ironman-t csinálni." Kérdeztem, hogy együtt csináljuk? "Persze". Bár ez azt jelenti, hogy 15-20 évig még csinálhatom ezt a dilit, de nagyon örültem a kis csajszi ötletének. Nem azért mert utánozni akar, hanem mert látja azt, ha valamit szeretnénk és azért megdolgozunk, akkor azt el fogjuk érni. 
Így egy héttel a verseny után már tudom, a 140km környékén jött "soha többet" gondolatok már nem igazak. Lesz folytatás jövőre is. A csapat egy része már benne van, a másik felét meg majd meggyőzzük.
Most jön a nyomás gyakorlás: "Ugye Gergely Bognár?" - Ha nem jössz, akkor itt is nyoma lesz, hogy ... vagy 😀

No Comments Yet.