Tihanyi Félmaraton 2016 06 04 – Anikó beszámolója

 

Kezdem a szervezőknek írt értékelésemmel. Már az elején kicsit úgy éreztem, bedobtak a pesti dugóba délután négykor, azt nesze neked futóverseny. Őszintén szólva zárt pályára gondoltam a nevezéskor. Igaz, az sem jutott eszembe, hogy Tihanyban nem síkvidéki futkosás lesz. A verseny előtt egy héttel már előjöttek az emlékeim, hogy a tavalyi füredi nyaralás alatt majdnem minden nap a Levendulában fagyiztam, miután teljesítettem az aznapi balatonfelvidéki edzőkörömet. Van szint rendesen. Időben érkeztünk. Kihasználtuk a lehetőséget és a fizetős parkolóban hagytuk az autót. Kényelmes volt és őrzött. Sajnos sokan a futóknak lezárt sávban tették ugyan ezt. Nagyon nem lehetett haragudni, kevés volt a hely. Vittük a bringát is, mivel nem lehetett tudni, milyen messze tudjuk a kocsit hagyni. Ez nagyon jó ötlet, tekintettel arra, hogy ha lehet, nem sétálgatok, a futás más. És bevált a módszer a Vivicittán is. Főleg a verseny után esik jól a tekerés, és hogy nem kell több száz métert gyalogolni sajgó izmokkal.

A verseny előtt egyszer futottam egy laza 8000-et, igaz sok szintet tettem bele. A megelőző hét sem az edzésekről szólt. Valahogy az élet mindig rendez valami programot, most Samu ovis ballagása, majd egy családi vacsora is fűszerezte a hétvégét. Felállt a fontossági sorrend. Nagyon nem izgattam már magam, nem éri meg. Beletörődtem, hogy emlékezetből fog menni ez is. Cserébe kipihenten álltam a rajthoz. Ami késett. Mert valakik nem érkeztek időben, és nem vették át a csomagot, nem tudtak beállni. Ezért vártunk több mint tíz perecet, rég elfelejtve az egyébként jó bemelegítést. Nagy nehezen elengedtek minket. Ha jól emlékszem mi a harmadik indításba fértünk bele. Az eleje meglepően jól ment. Ha akarok tudok menni 6-6:10 körüli idővel is. De nem akartam. Ráálltam valakikre, akik tempója szimpatikus volt. Volt aki túl gyors, de volt aki túl lassúnak bizonyult hozzám képest. Pár km múlva beértük az előttünk indult blokk végét, minket pedig előzött a következő indítás eleje. Nagyon egybe mezőnnyel haladtam az első frissítésig.

A szakadó eső szinte jól esett, nem volt meleg. Jött az Apátsághoz felvezető kerékpárút. Itt valahogy lemaradtam a csoporttól. Az emelkedőn értem be őket ismét. Végig látni a hosszú sorokat a véget nem érő emelkedőn. A tempó nem volt túl sebes. Mire felértem, már ismét nem volt tömeg körülöttem. Nem emlékszem hová tűntek. A falu határában egy kiránduló buszt engedtek bekanyarodni a futómezőnybe. Többen, jogosan méltatlankodtak. Jött a lejtő. Nagyon nem szeretek lefele futni. Meg is előztek többen. A rajthoz akkor érkeztem amikor a győztes hölgy elviharzott mellettünk. És még hátra volt a kis kör a meredek szerpentinnel. Itt ismét összeálltam egy futótárssal, azonban nem bírta az emelkedőt, lemaradt. Igazán lelkesítő anyázó autósok között az életemért küzdeni. Talán nem ártana nem beengedni őket, vagy a bejáratnál informálni, hogy te most itt fogsz állni órákat mert az olyan lelkes amatőr családanyák, mint én is két és fél óra alatt teszik meg a távot. Valaki meg is kérdezte, hogy én vagyok e a vége. Azt tudtam, hogy legalább ketten hárman vannak mögöttem. A belső tónál már csak előztem, többen elfogytak már ekkor. Ezen az sem segített, hogy a frissítőpontokon nem volt mit inni. Ellenben pogácsa volt. Egy szervező szurkolt az úton, most aztán sárosak lesztek, és tényleg. Ilyen lesz a Pusztatlon, ha eső lesz előtte. A legelőn keresztülfutni igazi rémálom volt nekem. Majdnem a bokám bánta. Hiába volt tábla, Vigyázz, ürgelyukak, nem láttam, beleléptem. Azon gondolkodtam, ha sütne a nap és lenne 30 fok, most kidőlnék. De nem volt már csak szűk három kilométer. Ismét lejtő, ekkor már érezhetően fájt. Nem is engedtem el, nem akartam összecsuklani a végére. Szlalom az autók és gyalogosok között, érkezés a célba. Várt a szpíker, sokan drukkoltak, nekik köszönöm. Azonnal nyújtani mentem. Tudtam, hogy fájni fog, és úgy is lett. Elmentünk az ajándék szörpért. Sokat kellett várni, ki is hűltem rendesen. Elég lassan tekertem vissza a kocsihoz, nagyon fáztam. De legalább nem kellett több száz métert sétálnom!

A befutóérmet előre megkaptuk, ami nem túl jó ötlet. Nem úgy a száraz ruha, amit jól esett átvenni.

Remélem pár gondolatot megfogadnak a szervezők, és jövőre nem követnek el elemi hibákat, mert kár lenne ezért a versenyért. Jövőre indulok e? Erre most még nem tudok válaszolni. GA2 edésnek nagyon jó volt és kellett is. 213. lettem a 255 nő közül a 35 év feletti korosztályban, de fiatalabbak is végeztek mögöttem. A férfiak közül sem lettem volna utolsó! Az időm 2:24:25 lett. Mint a Vivicitta. Ezek szerint nekem mindegy sík vagy hegy, egyre megy!

No Comments Yet.