Ma 6 óra 36 alatt teljesítettem életem első fél Ironman versenyét. 🙂
1,9 km úszás: 47 perc
90 km biciklizés: 3 óra 25 perc
Félmaraton (21,1 km): 2 óra 8 perc
Mivel 7 órát terveztem magamnak, nagyon örülök az eredménynek. De ha megnézem a körülményeket, akkor még boldogabb vagyok. 🙂
A 1,9 km úszás gyönyörű napsütésben kezdődött és percre pontosan a tervek szerint alakult. Az edzőm megkért, hogy jöjjek ki a komfortzónámból és minél többet ússzak gyorsban. Ennek az lett az eredménye, hogy beverekedtem a középmezőny végébe, ahol az első 500 méter kőkemény ütközésekkel telt. Pofon balról, rúgás jobbról, a mögöttem úszó kaparja a vádlimat. Szóval kicsit bejöttek a személyes zónámba. Eddig csak hallottam ezekről a harcokról, hát most belekóstoltam. 🙂 Úszás után sikerült megint "villámsebesen" átöltöznöm, ami 30 helyezésbe került összetettben.
Jött a 90 km biciklizés. Gyönyörű és viszonylag könnyű pályát raktak össze a szervezők a Keszthely környéki dombokon. Persze elkapott a hév és az első 20 km-en 30 km/h-s átlaggal mentem, amilyet én elvileg nem is tudok! 😀 Sorban előztem a vetélytársakat. Persze megvolt ennek a böjtje. Az utolsó 15 km kínszenvedés volt, csak csorogtam. Fogalmam sem volt, hogy fogok futni még egy félmaratont.
Aztán átöltöztem és elindultam futni. Főnixmadárként feltámadtam. 🙂 Persze megint gyorsabban futottam, mit kellene. A pálya a legszebb, amin valaha futottam. A Balaton partról Keszthely belvárosán át felfutottunk a Festetics kastély parkjába, át a kastély két szárnya között a hátsó parkba és vissza a partra. Mindez négyszer. A szurkolók olyan hangulatot teremtettek az emelkedőkön, hogy még most is libabőrözök. 🙂 Leírhatatlan ez az érzés! Az első kör egy jutalomjáték volt. A 2. kör közepén leszakadt az ég. Nem kicsit, hanem olyan felhőszakadásosan. Nagyon örültem neki, mert már egy ideje küzdöttem a túlmelegedéssel, így ez a probléma gyorsan megoldódott. Aztán lett helyette más. 🙂 Az eső úgy esett, hogy a pólóm teljesen rátapadt a felsőtestemre és alig bírtam levegőt venni. Ezután megerősödött a szél és elkezdtem rettenetesen fázni. Ez a két kellemetlenség elkísért a célig és még utána is. Elkezdtem a 3. kört. A szél végigborította a kordonokat vagy 30 méteren. Az egyik szponzor felfújható kapuja előttem 10 méterrel dőlt az útra, eltorlaszolva a továbbjutást. Egy hősies rendezőlány Atlaszként tartotta a kapu egy részét, hogy tovább tudjunk futni. 🙂 Közben özönvíz lett mindenhol. A cipőmet sokszor nem láttam a bokáig érő vízben. Meg az utat se, ahová lépni kellene. Az eső sajnos elűzte a szurkolókat és a frissítőállomásokon is megfogyatkoztak az emberek. Nem jó ilyenkor egyedül maradni. Közben erősen villámlott és többször elég közel csapott be. Eszembe jutott a tavalyi pogányi reptéri félmaraton, ahol két futóba belecsapott a villám, le is fújták azonnal a versenyt. Reméltem itt egyik sem fog megtörténni. A 4. kört már nem sok kedvem volt elkezdeni. Ez a kör maga volt a pokol. Szinte csak sötét gondolataim voltak, inkább nem is idézném fel. De hát a célok vittek előre megállíthatatlanul. Ez többet ér bármilyen energiaszeletnél. 😀 Az utolsó 200 méterre valahonnan előszedtem a rakétákat és besprinteltem a célba. 🙂
Örülök ennek az időjárásnak. Jó, hogy a biciklit nem érintette, a futás meg sokkal értékesebb így, hogy a természetet is le kellett győzni. Megkockáztatom: azzal, hogy kizökkentett akkor, amikor épp kezdtem befordulni, talán jobb időt futottam, mintha maradt volna a napsütés.
Ajánlom ezt a befutót Miklós Hegedűs-nek, akinek a rajtszámával futottam. Gyógyulj meg gyorsan! 🙂
Köszönöm a sok tapasztalatot Dávid Bartos-nak: elleshettem pár trükköt és szokást egy igazi bajnoktól. 🙂
És köszönöm a szervezőknek a profi szervezést! Mintaértékű volt az a csapatmunka, amit a nehéz körülmények között bemutattak.
