Nagyatád eXtremeMan – Pálos Gabi beszámolója

“Kicsit fáradt vagyok. Azt hiszem, most hazamegyek”

Mondta a szakállas Forrest Gump. Ugyanígy éreztem magam én is a Magyar Hosszútávú Triatlon OB befejeztével Nagyatádon. Csütörtökön érkeztünk meg, szombaton lesz a verseny. Kipakolás után összeraktam a bicót és gyorsan mentem vele egy tesztkört, mert estefelé egy rövid pályabejárás szervezett Dávid Bartos. A versenyközpont már kezd formálódni, sátrakat állítanak és a legizgatottabbak már a regisztrációnál állnak sorban. Bringa működik, nagy baj már nem lehet. Új fogadalmam az volt, hogy minden felszerelésem rajtra készen lesz a verseny előtt két nappal, így nem fordulhat elő, az hogy éjfélkor még váltót állítok. A terv, hogy este 8 körül ágyban vagyok és csendes pihenő van.

Alapvetően jó formában vagyok, nem éreztem fáradtságot, semmi húzódás, vagy nyavaja. Csütörtöki pályabejárást félre értettem és csak az új szakaszt gurultuk végig, ami bemelegítéssel és levezetéssel kávéval cigivel sem volt több, mint 10 km volt. Ha ennyi, ennyi. Dávid azt mondta, szombaton majd kibiciklizhetem magam. Másnap Timivel elmentünk strandolni és úszni egy kicsit. Délután megjött Domonyik Geri is. Timivel páros váltóban teljesítik a távot, én egyéniben próbálom feszegetni a határaimat. Kis lidlizés másnapra, amikor hív Dániel Vízer barátom, hogy mi a helyzet a beígért szereléssel. Daninál sokszor előjött az a probléma, hogy verseny közben lefittyed a kormánya könyöklőstöl, mindenestől. Mondtam neki, hogy küldjön egy fotót a problémáról és hozok menetrögzítőt, hogy ne lazuljon le többet az a csavar. Gondoltam naívan. Fotó nem jött és én el is felejtettem a dolgot. Este hétkor megérkezünk Domonyik úrral a versenyközpont melletti kempingbe és szemügyre vesszük a problémát. Menetrögzítő hiányában egy UHU mindentragasztót sikerült szerezni. Lebontva a stucnit látom, hogy nem a menetrögzítéssel lesz a hiba, hanem itt konstrukciós problémák vannak. Domonyik úr egy svejci bicskával megszabadította a stucnit az egyenetlen lakkozástól, én meg gyönyörűen felkentem az UHU-t. Összerakjuk, lehúzzuk a csavarokat nyomatékra és láss csodát a kormány újra lefittyedt. A szánk is. Háromnegyed nyolc, megy a fejvakarás. 15 perc múlva elvileg ágyban vagyok, de nem hagyhatom pácban a Danit. Oké, bicót felviszem a házhoz, több a nyersanyag és majd ott megoldjuk. Ne aggódj Dani 9-re itt lesz a bringád. Gergőnek volt egy ötlete, hajtsunk bele duplán egy csiszolvásznat, majd az megfogja. Szereztünk smirglit, beszabtam összeraktuk, hibátlan, fasza, irány a kemping. Közben besötétedett, a szúnyogok is harapósak. Hívom a kerékpár tulajdonosát, hogy jöjjön ki a kemping elé, átadom a cuccot és már itt sem vagyok. Kétszer hívom, nem veszi fel. Ó bazmeg, sose kerülök ágyba. Keresek valakit, akinél otthagyom. Becsettegek a kempingbe, ropog a murva a kerekek alatt, nehogy defekt legyen, a vállamra kapom. Odaérek az utolsó sorban és az a kép fogad, hogy Dani társasága egy fél elemlámpát körbeülve májkrémeskenyerezik, éppen hersen a zöldpaprika. Elfogott a röhögés és elszállt a stressz. Danikám faszipántos a kerékpár, holnap találkozunk. 10-kor kerültem ágyba és sikerült nagyon gyorsan elaludnom. Abszolút nem izgultam a verseny miatt, mert jó előre kitaláltam a forgatókönyvet.

Reggel ötre volt beállítva az ébresztő, de már 4:50-kor felébredtem a rántotta illatára. Timi anyukája készítette. Nekem natúr, Gergőnek hagymával, sok szalonnával 🙂 Gyors pakolás és irány Gyékényes. Nagyon gyorsan bedepózok, lepacsizok az ismerősökkel, szokásos csevegés, meglátom Danit, köszönök, na milyen a kormány? Az fasza, de az első villa kotyog. Mosolygok. Szopatsz? Nem, mondja szigorú tekintettel. Átfuttatom magamban a tegnap estét, de pont hogy egy negyed fordulatot ráhúztam a csapágyra, nem hogy engedtem volna. Nem éreztem túl jól magam emiatt, de annyival nyugtáztam magamban a dolgot, hogy a kormány miatt lehet, hogy nem is engedik versenyezni, ugyanis a depóba menet a versenybírók ellenőrzik a fékeket a kormányt és a fejvédőt. Most sem volt másként, belecsimpaszkodott a spori a könyöklőmbe és rövid mustra után elismerően bólintott, hogy formás kerékpárom van. Mivel ez a depó egy útvesztő, a víztől felfelé végig járom az útvonalat, memorizálva, hol találom meg a cuccaimat. Az úszás két 1900 m-es körből áll, a két kör között ki kell futni a vízből, át egy időmérőn és vissza a vízbe. Timivel megbeszéltük, hol álljon, mert a körök között megeszek egy gélt. Annyi volt a terv, hogy kényelmesen úszom egy 1:15-ös időt, tartalékolva a többi számra, kerékpározok egy 5:30 körüli időt, szigorú kontroll alatt tartva a pulzusom és akkor egy 4 óra 20 perces maratonnal meglehet a kitűzött 11 óra 15 perces finis. Az agyam elhitte, így már csak meg kell valósítanom.

A víz 26 fok, picit melegítek, majd beállok a megfelelő rajtzónába. Közel 640 egyéni induló, aki egy 20 méteres partszakaszról befutva próbál meg ugyanahhoz a bólyához úszni. Próbáltam a jobb szélére helyezkedni, de azért így is kaptam egy rendes fülest. Az első bólyáig csengett a fülem. Sikerült találnom egy csoportot, akikkel egy tempót úsztunk és sikerült velük mennem végig. Az első kör 36 perces lett, elvettem a gélt belepukkantottam a számba nyeltem egy nagyot és folytattam az úszást. A Gyékényesi-tó vize, kivételesen tiszta, még az édesvizi medúza is jól érzi itt magát, így nekem sem volt probléma néhány decit lenyelni belőle, hogy hígítsam a gélt. A második kör már sokkal simább volt, mivel széthúzódott a mezőny és már nem volt akkora adok kapok. 1:12:58-as idővel, a 165. helyen futottam ki, tehát a terv idáig működik. Az első depó időm egy kicsit gyengére sikerült, mert fel kellett vennem a pulzusövem, és eldugni néhány csokit a ruhám alá. Így is további 30 helyet léptem előre, csak a depóban!! A kerékpározás a legerősebb számom, csak arra kell figyelnem, hogy ne vigyen el a hév az elején. Könnyű áttétellel indultam el és fél szemmel a pulzusomat néztem, ne legyen magasabb, mint 135. A 180 km úgy áll össze, hogy Gyékényesről egy 75 km-es úton jutunk egy Nagyatádra, ahonnan megfordulva, további három, egyenként 35 km-es kört tekerünk. Az útvonal erdészeti utakon vitt, aminek a felülete igen érdes és csak magasabb pulzussal tudtam volna tartani a tempót cserébe a hűvös erdő, az árnyék kárpótol ezért. Szép volt a vidék, de azért örültem, amikor Iharosberénynél ráfordultunk a 61-esre. Jó minőségű a burkolat és végig lehet könyökölni a következő 30 km-t. Minden frissítőpontnál egy vizet és egy izót, vettem fel. Az órámat beállítottam, hogy 20 percenként riasszon, hogy egyek meg egy darab energiaszeletet és igyak rá vizet. Az út nagyjából eseménytelen volt, leszámítva azt, hogy ráharaptam egy kemény és keserű bogárra, valamint két traktort kellet megelőznöm, ráadásul mindkettőt emelkedőn. Böhönyénél kanyarodtunk le a 61-ről Nagyatád irányába, ezt az utat elég jól ismerem, kicsit ráz. Most is. Furcsa pofaszelet éreztem, de valahogy a táj erről nem tudott. A kukorica olyan egyenesen állt, mint még soha. A fák levelei sem mozogtak, viszont a sisakom nem hazudik. Olyan hangos volt, mintha kb. 40-nel mennék, de az óra csak huszonhetet mutatott. Előzésnél megkérdezem az egyik versenyzőt, hogy mit gondol, merről fúj a szél. Azt mondja szemből. Akkor miért nem mozdul egy falevél se? Ezek már megszokták, ellenállnak. 🙂

Beérünk Nagyatádra egy a feladat, megtalálni a váltózónában Timit, vagy anyukáját, hogy a a fordító után visszafelé fel tudjam venni a saját izómat. A váltózónában se Timi, se Andrea, de az út a ház előtt vezet el, ahol tárva nyitva a bejárati ajtó. Bekiabálok, hogy Tiiiiiiimiiiiiiiiiiiii! Meghallotta és mire visszafelé jöttem, már kiértek a kulacsommal. A fordítóban egy ismerős arc, Tóth Gábor állt, aki a biztatásával minden körben nagy lökést tudott adni, iszonyú profi szurkoló, is. Az új szakasz az elkerülő egy kicsit lejt, egy kicsit emelkedik, szeles, de jó minőségű. Folyamatosan nézem a szembejövőket, hátha látom Danit, hogy megkérdezzem, mi a helyzet. Kicsit aggódtam a bringája miatt. Jön szembe, ordítok, milyen a bringa? Semmi válasz és oldalról azt látom, hogy egy Treken ül. Neki C12-je van. Óóó, mi történhetett, kipottyant alóla a szerkezet? Ki adott neki egy Trek TT-t? Vagy csak rosszul láttam? A következő körben kiderült, hogy csak rosszul láttam, szerencsére. Nem volt technikai malőrje. Ez a kör hamar elment. A másodikban egy érdekes rész volt, amikor az elkerülőn mellém állt egy motoros és követett. Versenybíró nem ült rajta, a bolyozás gyanúja sem áll fenn. Nem értettem, Aztán a fordítónál ért utol Flander Marci és a motoros csak a felvezetője volt. Érdekes, hogy mennyivel más technikával teker ő, mint én. Az én pedálfordulatom 85-90 közötti, az övé csak 75, mégis folyamatosan nyúlik el tőlem. Komoly wattok ébrednek abban a pedálban. Ötvöskonyiban a szalagkorláton lógnak a cigánygyerekek és csokit meg kulacsot lejmolnak. Az egyik zabszeletet nem fogom megenni, így azt ledobom nekik. Nyúlok hátra és a zsebemből véletlenül kicsúszik a gyümölcspüré. Csak egyet pattant a flaszteron, másodszorra már egy kis tenyérben landolt. Röplabdáznia kellene a kissrácnak. A segesdi fordítónál nagyon kitettek magukért. Anyukák, nagymamák pompomoznak, az unokák töltik a kulacsokat. Jó nézni ezt az összefogást. A kör végén, érzem, hogy a gyomrom az űrhajós kaján kívül mást is kér, így megálltam egy másfél percre a váltózónában és megettem egy sajtos rudat és ittam rá egy kis kólát. Helyre állt a rend a gyomromba, ami nagyon fontos a futás előtt. Az utolsó kör esemény nélkül telt és 5 óra 30 perccel szálltam le a bringáról, ez 32-es átlagot jelent a 180 km-en. Pontosan terv szerint ment minden, valahol az első százban értem be. Befutok a sátorba, van vagy negyven fok, gyorsan felhúzom a cipőmet és hajrá. Egész jól mozgok. Sima hatperces kilométerek vannak kalkulálva, de kényelmesen megy az 5:30. A fordítónál jön a hideg kóla, jól esik, sétálok egy kicsit. A hídnál lefelé úgy éreztem, hogy egy kemencében futok és ég a talpam. Megnyomott a meleg és kezdtem rosszul lenni. Hiába öntöztem magam, nem ért semmit. Megváltás volt befutni a parkba. Mondjuk az nagyon tetszett, hogy ilyen kevesen vagyunk még csak a futópályán. Az már kevésbé, hogy ilyen lassú vagyok. Még 7 db ilyen 5 km-es kört kell futnom ebben a hőségben. Ejj de kemény lesz. Átfutok egy párakapun. Abban a két másodpercben jó, aztán ugyanaz a hőség.

Minden körben eszem egy gélt, iszom hozzá egy pohár vizet, majd a fordítóban egy kis kóla és egy pohár víz. A gyomrom már egyre kevésbé kívánja, de hát ez nem kívánságműsor, durran a gél, amit Timi anyukája ad minden körben. A második kör végén érzem, hogy a talpam ég, mindjárt jönnek a vízhólyagok. Jöttek is. Egyre rosszabbul éreztem magam. Főttem és megint azt éreztem, hogy egy málnaszörpöt próbál forgatni a szívem. Megálltam egy kétbetűs kitérőre és sajnos láttam, hogy teljesen dehidratálódtam. Hiába ettem a sok sót, ittam vizet, izót, locsoltam magam, sajnos túlmelegedett a rendszer, a felszívódásnak is vannak korlátai. A mozgásom lelassult, éreztem, hogy kiürültem és fáradok. A vízhólyagok elkezdtek fájni, a 11:15-öt elengedtem. Jönnek a rossz gondolatok, gyorsan elhajtom őket. Nem probléma, 12 óra alatt kell beérni, az is egyéni csúcs lesz. Visszaérek a főtérre, ahol Olivér felesége Vászondi Ildikó ugrik elém, hogy kérek e valamit. Hát ha egy kis jeget kérhetek az szuper lenne. Innentől Ildikó minden körben adott egy zacskó jeget, amit betudtam integrálni a sapkámba, hogy hűtse a tarkómat. Ez azért igazán jó érzés, hogy ilyen barátok vesznek körül. Zoltán Bacskai és Viktor Nagy, a két latabár, a kordonon túlról üvöltik a nevem, és hogy fussak, ne sétáljak, jól nézek ki. Tudom, hogy hazudnak, mert olyan a mozgásom, mint egy kaméleonnak, de jól esik a biztatás. Fél kör alatt elolvad a jég, de a parkban Bartos Dávid is tud adni egy-egy zacskóval. A negyedik körben kis görcsöt érzek a lábaimban. Éppen elfut mellettem Péter Soltész. Láttam rajta, hogy ő sem túl közlékeny már. Belül harc dúl, megkérdezzem vagy ne, kizökkentsem vagy se, komoly döntés, el lehet rajta rágódni ilyen állapotban. Megkérdezem. Peti, van nálad egy sótabletta? Rácsap a hátára, ellenőrizve a zsebet és int, hogy nincs. Akkor majd kör végén kérek egyet. 25 km-nél éreztem, hogy elfáradtam. Kevés, volt az utóbbi időben a futóedzés. Elhanyagoltam a másik két szám javára. Beszűkültem, nehezen megy a beszéd. A park kijáratánál áll Orsi és Tóth Gabi és kérdezi, hogy mi van? Iszonyú nehezen rakom össze azt a néhány szót, hogy szarul vagyok, kiürültem. A vízhólyagokból adódó fájdalom teljesen felőrölt. Gabi biztosan tudja milyen érzés ez, csak nem fog itt nekem hophoppolni. Kezdjek el óvatosan kocogni mondja. Izóra és gélre már nem bírok gondolni, viszont 17 km még sok, így háztartási kekszet, dinnyét és vizet majszolva sikerült egy kör alatt újra összeszednem magam.

Minden nagyképűséggel mondhatom,hogy az elmúlt két évben futóversenyen nem ért le a sarkam futásnál, viszont most sarkon gördülök. Nem esik jól, de ez van. Az utolsó körben már egészen jól lettem újra. Akkor értem be a mindig vidám Olivér Vászondit, akit még sosem láttam ilyen rossz bőrben. Fásult volt, hányingerrel bajlódott, elege volt az egészből. Próbáltam kizökkenteni, de tudom, hogy ez ilyenkor nehéz. Már csak pár km van vissza, inkább nem állok meg a frissítőknél, ezt a kicsit már csak kibírom. Hát ezt nem kellett volna. Az utolsó 1000 m, így újra fájdalmasra sikerült. Mindegy, tanultam belőle.
11:54:36-os idővel a 183. helyen értem célba és sikerült megvédeni idén is a címemet. Újra IRONMAN vagyok Kemény volt a verseny, de élveztem. Nincs ezen mit szégyellni, elfáradtam a végére. Sokat sikerült fejlődnöm és még van bőven mit. Gratulálok minden célba érkezőnek, jövőre újra jövök!

13892338_10207420860339545_1944280044933778651_n

No Comments Yet.